Aszály a földeken: felgyorsult az érés

A gazdák a betakarítás nagy részével már végeztek. A jelentősebb szántóföldi kultúrák közül még hátra van a kukorica és a napraforgó­. Lassan ezek esetében is megkezdődnek a munkálatok, az utóbbi időszak forró, aszályos időjárása előrébb hozta az érést. Az idei betakarítást alapjaiban meghatározta az a tény, hogy az időjárásnak köszönhetően mintegy két héttel hamarabb kezdődtek…

Jó lesz az almatermés idén

Európában és Magyarországon kedvezett az időjárás az almának, a legnagyobbnak számító kínai piacon azonban visszaesés várható a tavaszi fagy miatt. Jó almatermés várható Európában és Magyarországon is – mondta Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Tervtanács alelnöke a Világgazdaságnak és közölte: belföldön a szokásos 550-600 ezer tonnát lényegesen meghaladó, 700-750 ezer tonnás termés…

Fejlődést hozhat a térségnek a Kétegyházi Gazdakör

A gazdakörök amolyan alappillérei azoknak a hozzáértést, a hagyományt és a vidékfejlesztést magukban foglaló tevékenységeknek, melyeket a kormányhivatal is célként tűztek ki maguk elé – mondta hétfő este Kétegyházán Takács Árpád kormánymegbízott. A település polgármesteri hivatalában alakult meg a helyi gazdakör, ez alkalomból Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy egy település fejlődéséhez…

200 milliós fejlesztés várható idén a Gyulahúsnál

Gyulai kézműves kolbász készül ezeken a felvételeken a Gyulahús Béke sugárúti üzemében. A folyamat az új, 200 ezer euró feletti értékkel bíró, gyorsabb, kezelhetőbb és több funkcióra alkalmas berendezésen zajlik. Ez egy régebbi gépet váltott ki, ami nagyjából akkor került ide, amikor kezelője, Nagy János is elkezdte a munkát a húsüzemben. Ezek a felvételek már…

Őrzik Balogh Lajos emlékét

Az Arany Fakanál díjat érdemelte ki a felvidéki Kamocsán, a 17. Nemzet­közi Gasztrofesztiválon az újjáalakult Viharsarki Betyárok. A csapat frontembere, Balogh Lajos gyulai önkormányzati képviselő tavaly februárban elhunyt, és azóta a gasztroteam egy másik tagját, Fenesi ­Jánost is elvesztették. Így csak Balogh Lajos párja, Susánszki Erika maradt a csapatból. A család tovább kívánta vinni azokat…

Módosult a LEADER HACS-ok listája

A LEADER Helyi Akciócsoportok feladat ellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás részletes feltételeiről szóló 30/2012. (III.24.) VM rendelet 9. számú mellékletében meghatározottaknak megfelelően a sorszámokhoz tartozó LEADER HACS-ok neveit az Irányító Hatóságnak (IH) közleményben közzé kell tenni. Az új listát a 33/2013 számú (IV. 11.) IH közlemény tartalmazza, amelynek megjelenésével a 24/2012.…