Aratják a kukoricát, de gondok vannak a tárolással

Nyemcsok László laszlo.nyemcsok@mediaworks.hu A napraforgó területének 90, a kukorica 45 százalékán végeztek az aratással a megyénkbeli gazdák. A tengerinél előfordulnak tárolási gondok, ennek egyik oka, hogy kevés a fuvarozási kapacitás. A repcénél a termelők már a 25 ezer hektáros tervezett terület 90 százalékán vetettek. Az őszi árpa és a búza vetése még az elején tart. Dr. Kulcsár…

Gyomaendrődön rendezték meg idén a Regionális Őszi Termésbemutató Kiállítást

A kertek legjava többek között alma, szilva, tök, dió és az ezekből készült lekvárok, befőttek sorakoztak a Kállai Ferenc Kulturális Központban  megrendezett Regionális Őszi Termésbemutató Kiállításon. A három napos rendezvényre Békésszentandrás, Kondoros, Szarvas és a házigazda Gyomaendrőd kertbarátai, valamint a megyében működő termelők hozták el éves munkájuk gyümölcsét. A rendezvény az Agrárminisztérium fenntartásában működő Gyomaendrődi…

A Vidékfejlesztési Programból nyújtott támogatások igénybevételét érintő Áht. módosítás

Felhívjuk a Vidékfejlesztési Program keretében támogatást nyert alábbi kedvezményezettek figyelmét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (Áht.) előírt kötelezettségeik módosulására! Érintett kedvezményezettek: -helyi önkormányzatok -helyi nemzetiségi önkormányzatok -önkormányzati társulások a kincstári körön kívüli számlatulajdonosnak nem minősülő, az állam – közvetlen vagy közvetett – többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok amennyiben az adott kedvezményezett részére megítélt európai uniós forrásból nyújtott támogatás összege…

A kunhalmok megmentésével az ősök előtt is tisztelegnek

A Lökösháza Turizmusáért Vidékfejlesztő és Hagyományőrző Alapítvány, valamint dr. Rákóczi Attila egyetemi adjunktus közös konferenciát szerveztek a kunhalmok védelméért vasárnap a lőkösházi vadászházban. Az esemény jelentőségét az adta, hogy jövőre lesz 25 éves a békéscsabai megyeházán rendezett konferencia, mely hatására országos szinten is törvény erejénél fogva védettek a halmok, sőt azóta európai uniós jogszabály is…

Készül a legnagyobb hazai agrárgépshow Mezőhegyesen

Az ország legnagyobb szántóföldi rendezvényének lesz házigazdája a ménesbirtok. Erről a nagyszabású, a szakmának szánt programról tartottak sajtótájékoztatót nagy érdeklődés mellett a kiállítási centrumban. Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója a történelmi háttér ismertetése után a legnagyobb állami tulajdonú mezőgazdasági vállalkozásról osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival. Úgy fogalmazott, a II.…

Nagy István: tudásalapú megoldásokra van szüksége a mezőgazdaságnak

A versenyképességet javító eszközökre van szükség, hogy a magyar termékek továbbra is piacot találjanak, az ágazat pedig képes legyen megoldani a következő évtizedek kihívásait – mondta az agrárminiszter. Az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió reggeli műsorában kedden a tárcavezető hangsúlyozta, hogy mezőgazdasági termékek iránti kereslet egyre erősödik, hiszen 2050-re 70 százalékkal nő a…