Ingyenes mobilalkalmazással segítik a termelőt, a vásárlót

Nyemcsok László Kikerülhető, hogy a portéka anélkül jusson a vevőkhöz, hogy sok kézen keresztül bejárja Tolnát, Baranyát? Igen, ma már erre is van megoldás. A KofaGO egy idén ősszel megjelent, okostelefonokon elérhető, magyar fejlesztésű alkalmazás, amely segít közvetlenül összekötni a termelőket és a vásárlókat országszerte. Az applikáció az útvonaltervezőkhöz hasonló helymeghatározást alkalmazva segít a vásárlóknak…

Jól kell gazdálkodni a vízkészleteinkkel

Ambrus Ádám – 2018.12.05. 00:54 A legfontosabb szempont a vidékfejlesztési pályázatok elbírálásakor, hogy ne csak alapanyagot termeljenek a vállalkozások, hanem a hozzáadott értéken keresztül többletjövedelmet hozzanak létre – mondta lapunknak Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfej­lesztésért felelős államtitkára. A fúrt kutak bejelentési határidejének meghosszabbításával kapcsolatban azt mondta, a háztartási léptékű fúrt kutak, amiből a talajvízzel a füvet,…

Kevesebb termőföld magasabb áron cserélt gazdát tavaly

MTI Az árak emelkedése eközben – az előző évinél lényegesen kisebb ütemben – folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából. Tavaly 73 ezer hektár mező- és erdőgazdasági földet értékesítettek, ez az előző évi harmada. A visszaesésben közrejátszott, hogy lezárult a 2016-ban rendkívüli termőföldforgalmat eredményező Földet…

Ökogazdák kaphatnak jelentős támogatást

Ny. L. Egyre többen térnek át megyénkben is ökológiai gazdálkodásra, valamint tartanak fenn ilyen gazdaságot. Számukra is lehetőséget nyújt, és öt éven át biztosít jelentős összegeket egy 12 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az elektronikus támogatási kérelmet az ügyfélkapun keresztül idén december 1. és december 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstár MVH internetes oldalán. Az…

A jövőben is ösztönözni kell a szójatermesztést

A jövőben is a genetikailag nem módosított szója (GMO-mentes) termesztését kell ösztönözni Magyarországon, emellett stratégiai cél a megtermelt mennyiség belföldi megőrzése és feldolgozása is – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Budapesten tartott Szója fórumon. A miniszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület által szervezett rendezvényen ismertette, hogy idén…

A méhészetnek fontos szerepe van a vidékfejlesztésben

A magyar méhészet óriási szerepet játszik a vidékfejlesztésben, a vidék népességmegtartó erejében, valamint az ökológiai egyensúly megtartásában – mondta az agrárminiszter vasárnap Gödöllőn, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) XI. kongresszusán. Nagy István a Szent István Egyetemen tartott rendezvényen elmondta, nem elég jó minőséget előállítani, azt el is kell adni, lehetőleg belföldön. Hozzátette: a hazai…

Az ipar 4.0 hozzájárulhat a mezőgazdaság fejlődéséhez

Jelentősen hozzájárulhatnak a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar fejlődéséhez az ipar 4.0 megoldásai, a kormány célja ennek segítése és gyorsítása, ezzel is növelve a magyar élelmiszeripar versenyképességének javítását az európai uniós piacon – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken, a FoodConf nemzetközi konferencián, Budapesten. Zsigó Róbert szerint az ipar 4.0 megoldásai megfelelő…

Lendületben van a magyar gazdaság

A beruházási volumen emelkedését részben az elmúlt hónapok és évek gazdaságpolitikai döntései segítették. A beruházási volumen harmadik negyedéves eredménye azt mutatja, hogy lendületben van a magyar gazdaság, a következő időszakban az autóipar, az energiaipar és a feldolgozó ipar területén is indulnak új beruházások – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi…

Tájékoztatás kifizetési igénylés elutasítása utáni lehetőségekről

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázati felhívások kapcsán támogatói okirattal rendelkező kedvezményezettek által benyújtott időközi (vagyis nem utolsó/záró) kifizetési igénylések feldolgozása során számos esetben előfordul, hogy a hiánypótlást követően is marad a kifizetési igénylésben olyan hiányosság és/vagy hiba és/vagy ellentmondás, amelynek megoldása, illetve feloldása tekintetében a jogszabály által biztosított korlátozott további egyeztetési lehetőség – amellett,…