Nagy István: az agráriumnak fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása

A miniszter látogatást tett az egyik sajtgyártással foglalkozó újcsanálosi őstermelőnél a megyaszói Harangod-Mag Kft. és a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. üzemeiben. Az agráriumnak végtelenül fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása – mondta az agrárminiszter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körútját követően hétfőn. Nagy István az Agrárminisztérium által fenntartott, miskolci székhelyű Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző…

Már a rozénak való szőlőt szüretelik

fotó: Kálmándy Ferenc/MTI Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők. Az MTI által megkérdezett borászok arról számoltak be, hogy szinte kivétel nélkül magas cukortartalommal szüretelik a szőlőt. Bősz Adrián, a 2400 hektáros borvidék elnöke elmondta: a fehér szőlők szedése befejeződött, jellemzően a…

Hétmilliárd forint támogatást kaptak az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások és a juhtartók

Első körben 1261 vállalkozásnak 6,2 milliárd forint támogatást folyósítottak. Válságkezelő támogatásként hétmilliárd forintot kaptak az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások és a juhtartók – közölte Nagy István agrárminiszter szombaton. A közlemény szerint a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozására az Agrárminisztérium 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplőinek. Első körben 1261 vállalkozásnak 6,2 milliárd forint…

Családi házak napelemeire indul támogatási program

fotó:Varga György/MTI Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen. Palkovics László a GreenTech – Zöld energia és fenntarthatóság című szakkiállításon és konferencián a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem összefüggéseiről tartott előadásában azt mondta, hogy nemcsak hitellel, hanem vissza…

Csillagászati napokat rendeznek Gyulán

Fotó: Erkel Ferenc NKft. – Incze László Profi távcsővel, szakcsillagászok segítségével figyelhetik meg az égboltot az érdeklődők   Csillagászati napokat rendez szeptember 26-27-én a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a Magyar Napfizikai Alapítvány, az eseményen profi távcsővel, szakcsillagászok segítségével figyelhetik meg a bolygókat az érdeklődők – tájékoztatta lapunkat a látogatóközpontot működtető Erkel Ferenc NKft.   Belucz Bernadett, a napfizikai…

Eleki Szlovák Nap

2020.08.27-2020.08.30. között megrendezésre került Eleken a már hagyománynak számító „Eleki Szlovák Nap” elnevezésű rendezvény. A rendezvény fő célja a hagyományok ápolása, a kultúra, gasztronómia, valamint az értek megőrzés, értékápolás átörökítése a fiatal generáció számára. A rendezvényre az ország különböző részéről (a koronavírus járvány miatt idén sajnálatos módon határon túlról nem érkeztek vendégek ) Szlovák nemzetiségi…