Online tartják meg a Fiatal Vállalkozók Hetét

Idén a koronavírus-járvány miatt online lehet követni – csütörtökön és pénteken – a Fiatal Vállalkozók Hetén megtartott előadásokat. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta, a rendezvényen ismert vállalkozók adnak tippeket az érdeklődőknek, és bemutatnak több gyártócéget. Bemutatkozik a Netpincér, amely olyan cég, amely fejlődni tudott…

Százmilliókból fejlődhetnek a Békés megyei települések

Több Békés megyei település nyert az elmúlt időszakban a Magyar Falu Program keretében. Összességében mintegy 300 millió forint érkezik így a térségbe temetők korszerűsítésére, elhagyott ingatlanok megvásárlására, valamint kerékpárutak építésére, korszerűsítésére. Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés elnöke elmondta: a kormány eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezért 2018-ban meghirdette a Magyar Falu…

Már csak kukoricát aratnak a békési határban

Ny.L. A koronavírus-járvány miatt a Békés Megyei Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése hétfőn délután telefonon keresztül zajlott le. Tóth János, a megyei kormányhivatal főosztályvezetője arról tájékoztatott, hogy tovább növekedett a termelői bejelentések száma a mezei pocok elleni védekezés kapcsán. A megye egyes területei erősen fertőzöttek. – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jövő év február 2-áig engedélyezte…

Csillagászok kémlelik majd az eget Gyulán

P.G. Első alkalommal rendeztek Csillagászati napokat a hétvégén a gyulai Almásy-kastélyban a Magyar Napfizikai Alapítvány és a házigazda intézmény együttműködésében. Az eseményen prof. Erdélyi Róbert, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, szeretnének a rendezvénnyel hagyományokat teremteni. Szólt arról, hogy Gyula földrajzi fekvése kiválóan alkalmas arra, hogy a városból napmegfigyeléseket végezzenek. Ezért is határozták el…

Új kutatás indult a biobúza vizsgálatára

A vizsgálat célja, hogy minél több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerüljön a pékségekbe és a hazai fogyasztók asztalára. A hiánypótló kutatásban a szakemberek ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelik a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búzafajtákat – közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi). A vizsgálat célja egyebek mellett, hogy minél több egészséges,…

Érvényesítik a magyar érdekeket a KAP-tárgyalásokban

Érvényesítik a magyar érdekeket az európai uniós Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról szóló tárgyalásokban, ugyanakkor annak folyamatában „csak egy mérföldkő” volt a tagországok mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó minisztereinek október végi luxemburgi ülése, amelyen megállapodásra jutottak a KAP 2023-2027 közötti szabályrendszeréről – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy, a KAP-ról szóló szakmai fórumon kedden.…

Tojás- és baromfihús-fogyasztásra ösztönöz a kormány

Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT). Nagy István agrárminiszter a kampányt beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, közel 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást.…