Jótékonysági palacsinta sütéssel is bővítik a lökösházi játszóteret – Az idei nyárra új játékkal gazdagodik a községi játszótér, mégpedig egy fészekhintával.

Szűcsné Gergely Györgyi, a település polgármestere elmondta, két gyermeknapon is ­jótékonysági palacsintasütést tartottak, melynek bevételét a játszótér bővítésére ajánlották fel. A két évben befolyt összeg csaknem 200 ezer forintot tett ki. A közönségszavazáson az édesanyák nagy többsége a fészekhinta kialakítására szavazott, tehát ennek a játéknak a megvalósításába kezdtek bele. – Az összeget az önkormányzat további…

Lábtenisz asztal várja mostantól a sportpályán a sportolni vágyókat

A Községi Sportkör 2017-ben sem állt le a pályázatok benyújtásával. Az idei évben a még sikeresebb utánpótlás nevelés megvalósítása érdekében nyújtottak be pályázatot a Magyar Labdarúgó Szövetséghez. A be/TEQ01-13673/2016/MLSZ nyilvántartási számú nyertes pályázat alapján az MLSZ egy darab teqball ( lábtenisz ) asztalt telepített a községi sportpálya mellett található bitumenes kispályára. A megvalósult fejlesztés teljes…